TESSEDIK SÁMUEL MÚZEUM

Szarvas

Évente megközelítőleg 20 időszaki kiállítást szervezünk, melyek témái rendkívül változatosak. Mindezek mellett koncertekkel, családi délutánokkal, könyvbemutatókkal és még rengeteg más érdekes programmal várjuk az érdeklődőket. 

A Tessedik Sámuel szarvasi evangélikus lelkész által 1791-ben építtetett épületet – amelyben az ország első mezőgazdasági iskolája működött – csaknem 250 négyzetméterrel bővítették, az irodákban és a korábban raktárnak használt helyiségekben is kiállítások kapnak helyet. A felújított Tessedik Sámuel Múzeum épületét „pláza-szerűen” alakították ki, minden teremben egy-egy tárgyat emeltek ki és köré szervezték a többi kiállítási anyagot. 

A „pláza” vásári bemutatóterében Tessedik Sámuel korával és munkásságával ismerkedhetnek a látogatók, a „termékenységi galériákban” neolitikum korabeli, hét-nyolcezer éves termékenységszobrok kerültek középpontba. Az „ékszerboltban” többek között szarmata, őskori, népvándorlás és honfoglalás kori, valamint középkori ékszereket mutatnak be. A könyvesbolt fantázianevű helyiségben rovásírásos emlékek kaptak helyet. A tárlat középpontjában egy avar kori tűtartót áll, amelynek oldalait rovásírás díszíti. A szöveget több neves kutató próbálta megfejteni, de a szarvasi tűtartó máig őrzi titkát. A moziteremben Szarvas történetét, egykori birtokosait ismertetik meg a közönséggel az Árpád-kortól egészen Szarvas 18. századi újratelepítéséig. 

Múzeumpedagógia

Múzeumpedagógiai foglalkozásaink az iskolai, óvodai képzés során elsajátított tananyag könnyebb feldolgozásához és életszerűbbé tételéhez nyújtanak segítséget. Ezek témáját a gyermekcsoportok életkorának megfelelően alakítjuk. A múzeumpedagógiai programkínálat elérhető a weboldalunkon. 

Téma és időpont egyeztetés Horváth Mariann múzeumpedagógusnál a következő elérhetőségeken:
e-mail: h.mariann75@gmail.com
telefon: +36 20 575 34 55 vagy +36 20 213 55 75-as számon.

Nyitva tartás

április 1. és október 31. között: Kedd-Szombat 10:00-17:00-ig. Vasárnap 10:00-16:00-ig.

november 1.és március 31. között: Kedd-Vasárnap 10:00-16:00-ig.

TESSEDIK SÁMUEL MÚZEUM

Elérhetőségek:

Az Ön böngészője sütiket használ a webhelyen való jobb navigáció, a webhelyhasználat elemzése és marketing tevékenységeink támogatása érdekében. View more
Elfogadom a sütiket