Szárazmalom

Szarvas

Az ország egyetlen működőképes, eredeti helyén fennmaradt szárazmalmát a Bolza család építtette 1836-ban szlavóniai ácsokkal, indiai rendszer szerint. 1883-1968 között a szarvasi Tomka család tulajdona volt.

Az épület

Azért nevezik „száraznak”, mert meghajtása nem vízi erővel, hanem igaerővel történt. A zsindellyel fedett épület malomházból és két óriási keringősátorból állt (az egyiket később lebontották), amelyekben két-három ló vontatta körbe a nagy kereket. A századfordulóig takarmány és gabona magvakat őrölt, 1912-62 között kölest hántolt, kukoricát és árpát darált, valamint heregubót fejtett. A malom 1972-73-ban restaurálásra került, majd 2010-ben újra működőképessé vált. Az ipari műemlék a helyiek körében kásamalom néven ismert.

Programjaink

A nyári szezonban az előre meghirdetett őrléseket kézműves és egyéb programok kísérik, ezen kívül tárlatvezetés várja a közönséget a nyitvatartási időben, valamint előre egyeztetett időpontban csoportok számára lehetőség van külön bemutató őrlés igénylésére is.

Részletes információk a szarvasimuzeum.hu oldalon találhatóak.

Nyitva tartás:

Április 1. – Október 31.:
Kedd, Csütörtök, Szombat: 10:00-17:00
A többi napokon: ZÁRVA
November 1. – Március 31. között: ZÁRVA

SZÁRAZMALOM Szarvas

Elérhetőségek: